Veronika várása

2009. szeptember 10-én megszületett Veronika. 2580 gramm, 48 centi. Nagy, fekete haja van, mint az anyukájának volt születése után. Már itthon vagyunk, lassan az evés-alvás is kialakul. Részletek és fénykép később.

39. hét

Azt hiszem, a kérdés meglehetősen költői, hiszen még éppen előtte vagyok annak az időszaknak, amikor egy kislány rendszeresen felbömböl majd az éjszaka közepén. Most még csak egyszerűen nem mindig sikerül aludni éjszaka, ma például éjjel egytől háromig forgolódtam meg a konyhában olvasgattam. Mindehhez még hozzátett, hogy több fordulóban harcoltunk egy hatalmas lepkével, ami ide-oda csapongott a hálószobában. (Mindenféle állattal jóban vagyok, nem undorodom kígyótól-békától, de a lepkékkel ki lehet kergetni a világból. Különösen a nagy, barna, szőrös éjszakai fajtákkal...)

Ma mindenesetre megpróbálok délután nem elkonyulni, hátha úgy jobb lesz majd az éjszaka. Meg Állambácsi gondoskodott róla, hogy sétáljak is egyet, ugyanis megint kaptam táppénzt (már másodszor, végül is június 1. óta vagyok itthon...), de a postásnak nem sikerült felbaktatni hozzánk az első emeletre a múlt héten, amikor egész nap itthon voltam. Ezután a férjem megpróbálta felvenni a pénzemet, amit az értesítés szerint, mint velem egy háztartásban élő közeli hozzátartozóm meg is tehetett volna, de a reggeli sorbanállás után közölték vele, hogy mivel az összeg meghaladja a 100 ezer forintot (nofene, talán megkapom egyben az elmaradt táppénzeket is?) ezért csak személyesen vehetem át, ő csak olyan meghatalmazással, amihez kettőnknek együtt kell elmenni a Nyugati téri postára. Úgyhogy inkább ma elbattyogok magam a saját postánkra, szerencsére nincs messze.

38. hét

Minden kismamának elfogy a türelme az utolsó hetekre? Most már nehéz, itt fáj, ott fáj, össze-vissza alszom, és minden mozgásra külön fel kell készülni. Pedig csak 10 kilót híztam, abból is vagy hármat az elmúlt két hétben. Nem is tudom, hogy mit csinálnak azok a kismamák, akiken tizen-, huszon- plusz kiló van.

De azzal vigasztalom magam, hogy nyolc hónapig könnyű és dinamikus voltam, most ezt a néhány hetet/napot (?) már csak kibírom valahogy. Mindenesetre összeállta a fejemben egy milyen jó lesz majd:

• Hason feküdni. Bár mindig az oldalamon aludtam, de ha az ember nyolc hónapig nem fekhet a hasára, az már hiányzik... Bár azt mondják, ha szülés után beindul a tejtermelés, akkor egy darabig megint nem fogok hasrafordulni.
• Háton fekve olvasni. Ennek a beteljesülése is elég kétséges. Valószínűleg az első időkben nem lesz túl sok időm csak úgy olvasgatni. Viszont már az is egy előremutató lépés lesz, ha két percnél többet tudok a hátamon feküdni úgy, hogy kapok levegőt. A kórházban feküdt mellettem egy ikres anyuka, ő meg csak a hátán bírt feküdni. Csodáltuk is eleget a nővérekkel. Bár lehet, hogy őt másképp nyomta a két baba.
• Ha nem kell ilyen gyakran pisilni. Most már éjszakánként is háromszor ballagok ki. Meg persze az is jó lenne, ha nem úgy érezném ennek jeleit, hogy fáj és húz a hasam, és azonnal mennem kell, hanem úgy, hogy csak egyszerűen pisilni kell, és még van néhány percem...
• Ha majd mindig, egyenletesen kapok levegőt. És senki nem gyalogol bele a tüdőmbe...
• Újra felszaladni a lépcsőn, nem felvánszorogni, mint egy csiga. Vízszintesen még mindig egészen jól tudok menni, de a lépcső, az nem megy. Még szerencse, hogy az elsőn lakunk.
• Állni. Egyszerűen, egy percnél tovább álldogálni anélkül, hogy elkezdeném kapkodni a levegőt, és úgy érezném, hogy mindjárt összeesek.

Viszont biztosan nagyon fog hiányozni, hogy senki nem izeg-mozog a pocakban. És persze most az is nagyon kényelmes, hogy bár a leányzó már edzésben tartja a tüdejét magzatvíz beszívással és időnként csuklással is, viszont még határozottan nem tud bömbölni. :)

37. hét

Jelentem, hazaérkeztünk, Baba még a pocakban, de most már kezd elég nehéz lenni. A kórházban mindent rendben találtak, és még a hosszú hétvége előtt hazajöhettem. Most nincs más dolgom, mint pihenni, hízlalni a Babát, és várni türelemmel. Ha kicsit több szellemi kapacitásom lesz, mint most, akkor majd beszámolok a kórházas élményeimről is. Lehet, hogy erősek voltak az előítéleteim, de szerencsére sokkal több pozitív dolgot tapasztaltam, mint negatívat.

35. hét

Most egy darabig szüneteltetni fogom a blogíró tevékenységemet, mert keddtől be kell vonulnunk a kórházba. Szerencsére semmi komoly gond nincs se a Babával, se velem. Csak a doki elmegy két hétre nyaralni, a cukorproblémával rendelkező kismamákat amúgy is gyakran befektetik az utolsó hónapra, ráadaásul Baba is kicsit kisebb, mint 35 hetesen lennie kellene. Mindezek fényében azt javasolta az orvos, hogy inkább menjünk be a kórházba, ott minden nap csinálnak CTG-t, rendszeresen csinálnak ultrahangot, és okos orvosok felvigyáznak minket.

Persze ez most nem egy öröm, de azt gondolom, hogy a legfontosabb, hogy Baba is meg én is jól legyünk. Majd beviszem magammal az összes hímzésemet, a felhalmozott rejtvényújságokat és a Háború és békét...

Csak szegény Férjet sajnálom, hogy itt marad magára, nem elég, hogy sokat kell dolgoznia, de még én, sőt még meleg vacsora se lesz itt esténként. :( De legalább most nyugodtan kidolgozhatja magát, szeptembertől úgyis nagyobb szükség lesz rá itthon. :)

35. hét

Ma ismét voltunk kórházi ultrahangon. Szerencsére volt időpontom, így nem kellett egy szűk folyosón álldogálnom, és így „csak” félórát vártam... Még szerencse, hogy a babavárás kapcsán az egyik első tanács, amit olvastam, az volt, hogy szerezz be néhány jó könyvet, mert mostanában sokat fogsz különböző vizsgálatokra várakozni.

Baba továbbra is kis incifinci, de a doktornő szerint a feje és a lába hossza rendben van, csak kicsit sovány. Azzal kezdte a vizsgálatot, hogy „Nem nagyon deltás ez a gyerek.”, aztán rámnézett, és folytatta: „Dehát maga sem az...”

Az is kiderült, hogy Baba szépen be is fordult. Azt nem tudom pontosan, mikor tehette ezt, nem érzékeltem egyértelműen. Volt egy alkalom, amikor úgy éreztem, hogy igencsak keresztben fekszik, mert a hasam jobb és bal oldalán is volt egy-egy kemény duncs. Talán akkor helyezkedett el. Így viszont most már biztos, hogy az a kis kemény kerek, amit szeret kinyomogatni jobb oldalon felül, az a feneke, és nem a feje. :)

Két aranyosat is csinált Baba az ultrahangon: Először, amikor meg akarták hallgatni a szívhangját, úgy dörömbölt és kalapált kifelé a két kezével, hogy nem lehetett semmit hallani a szívéből. De aztán kicsit arrébb ficergett, és szépen zakatolt a szíve. A vizsgálat végén, mikor még egyszer megnéztük a fejét, mindkét kezével fogta, mint akinek valami igen nagy gondja van. :)

34. hét

Baba a napokban úgy találta, legjobb minél feljebb elhelyezkedni. Sokszor a hasam legtetején lehet kitapintani valamelyik kerekebb felét, ahogy nyomakodik még feljebb. Én ezek után már csak azt szeretném tudni, hogy ha ő ott van (meg egyébként még jobbra is, meg balra is, meg lent is), akkor én hol tartom például a gyomromat???

Szerencsére még ezzel komoly gondokat nem okoz. Bár szép nagy levegőket még nem tudok venni, és a gyomrom megtömésével is figyelni kell, gyomorégésem pl. még nem volt, amire sok kismama panaszkodik már ilyenkor.

Közben beszereztünk mindent, amire előre láthatólag szükség lesz. Szombaton a Kispapa hősiesen összeszerelte a pelenkázót és a bölcsőt, miközben közepes találati aránnyal PUF-ot, Kaukázust, majd hirtelen váltással Carment fütyörészett. De legalább változatos lesz a Gyermek zenei ízlése...

A hétről még megemlítendő, hogy ezen a héten egyetlen orvoshoz vagy más egészségügyi szolgáltatóhoz nem kell mennem!!! Ilyen nem tudom, mikor volt utoljára. De szerintem ez is elsősorban a szabadságolásoknak köszönhető. Mégiscsak vannak előnyei a nyári pocakosságnak. :)

33. hét

Bár nem volt tökéletesen látható, de hétfőn Baba az ultrahangon olyat mutogatott, mintha ő kislány lenne. És a neveknek is a végére jutottunk. Bár néhány nagy favorit (Bertalan, Klára) kiesett, mert a névnap túl közel lett volna a várható születésnaphoz, azért sikerült konszenzusra jutnunk, Veronikának fogják hívni a kisleányt. Ha valamiért mégis fiúcska, csak jól titkolja, akkor az András Dániel van tartalékban. Két nevet az apai felmenők miatt kap, hogy ne vesszen el a Dániel név, ha már annyi generáción át viselték az elődök.

Különben az időjárás viszontagságai szerint éljük napjainkat. Csak szuszogok ebben a nagy melegben, Baba is kevésbé aktív nappal. Viszont késő este és kora hajnalban pótolja az elmaradt nappali tornát... A meleg a lakásban még egészen elviselhető. A menőkéket is igyekszem kora reggel/késő este elintézni, elveimmel ellentétesen egészen sokat vásárolok plázákban. De persze aztán az egészségügy ilyen tekintetben is megviccel: A diabetológus doki néni kismamarendelése keddenként kettőtől háromig van (oda kéthetente járok), a védőnő meg déltől kettőig tart terhesrendelést (oda szerencsére csak havonta kell menni). Oké, hogy mi ráérünk napközben, de ez ebben az időben mégsem túl jó.

A melegtől azonban sokkal rosszabbak a frontok. Korábban is éreztem őket, de mióta Baba van, azóta olyan vagyok, mint egy vén boszorkány. Ha hidegfront jön, akkor fájnak az ízületeim, ha melegfront, akkor meg a fejem fáj és szédelgek. A végén be fogok költözni egy befőttesüvegbe, és időjárás-előrejelzést fogok adni itt a blogon.

31. hét

Baba mostanában új mókás szokást vett fel: A nagy mocorgás közben időnként a hasam különböző részein kidugja valamilyen gömbölyű testrészét. Arra még nem sikerült rájönnöm, hogy ez vajon a feje vagy a feneke, avagy hol egyik, hol másik. Mindenesetre ilyenkor egy jó kis kemény duncsot lehet kitapogatni azon a részen. Így most már az egyébként is lelkes és kíváncsi Kispapát is egyre jobban be tudjuk vonni a babavárásba. Sőt, volt már olyan is, hogy reggeli ébredezés közben éppen úgy feküdtem, hogy Baba nem csak engem rúgott hasba, hanem az apukáját is. Úgyhogy a Gyermek mozgásigényével egyelőre semmi probléma, csak időnként nem hagy aludni a tornamutatványokkal...

31. hét

Hű, de régen nem írtam ide. De közben voltunk nyaralni Pápán és környékén, jártunk két esküvőn, az egyiknél még a lagziban is, meg a férjem városkájában búcsúban, most meg csak szuszogok a melegtől. De különben szerencsére minden jó körülöttünk, Babával már híztunk kb. hat kilót, most megint nagyon belelendült a növekedésbe.

Talán más jelenlegi vagy leendő kismamák is olvassák ezt a blogot, úgyhogy két olyan tárgyról szeretnék írni, amit nem biztos, hogy magamtól megvettem volna, de nagyon-nagyon hasznosnak találom, és innentől kezdve minden kismamának be fogom ajánlani.

Az egyik a kismamabugyogó. Ez egy olyan alsónemű, ami befedi a kismama egész hasát, és mivel kellően rugalmas, de varrás nélküli, nagyon jól tartja a nehezedő pocakot. Én a Tchibo babás-mamás akciójában vettem, de bizonyára lehet kapni valami hasonlót bababoltokban is.

Forrás: Tchibo.hu

A másik hasznos holmi a szoptatóspárna.Ez egy banán alakú hosszú párna, ami valamilyen szilárdabb anyaggal van lazán kitömve. Lehet például kis műanyag golyókkal, de láttam már tönkölypárnát is ilyen formában. Azt nem tudom még, hogy babánál mennyire fogom használni, de most a pocival nagyon jó szolgálatot tesz. Eljutottam ugyanis addig a pocakméretig, amit már nehéz éjjel ide-oda pakolni, és egyre bonyolultabb megtalálni azt a pozíciót, amiben kényelmes aludni. Szerencsére világéletemben az oldalamon szerettem aludni, tehát legalább azzal nem kell küzdenem, hogy hogyan szokjak le a hason- vagy hátonalvásról. A szoptatóspárnával (nem szabad belőle kihagyni a „tat” szótagot, amint azt a kedves Férj tette, mert akkor kap némi obszcén felhangot...) viszont remekül lehet aludni. Este olvasás közben ezzel támasztom meg a hátam-derekam, alváshoz pedig be szoktam gyűrni a lábam alá - hasam elé, mint itt a 9. képen, ami nagyon kényelmes. Szopipárna hiányában jó megoldás az is, hogy a Férjet gyűröm be, de ő kevésbé rugalmasan formázható, sőt eléggé el nem ítélhető módon időnként forgolódni is akar. :)

Plusz egy vicc: Most jöttünk rá a héten, hogy ha Baba pont akkor érkezne, mikorra a doki jósolja, akkor ő is tudna olyan viccet csinálni, mint a kisebbik unokatestvére. Ő ugyanis tavaly augusztus 8-án született (2008. 08. 08.), én viszont szeptember kilencre vagyok kiírva (2009. 09. 09.). Legalább könnyű lenne megjegyezni a születésnapját. Valahol azt olvastam, hogy erre kb. 4% az esélyünk, a babáknak csak ilyen kis százaléka érkezik pont a számított napon.

26. hét

No nem azt, amelyiket itt pengetek a blogon, hanem azt, amivel a munkahelyen prütyögtem. Tegnap voltam utoljára dolgozni, bár ez inkább már csak pakolászás volt. Elképesztő, az ember mennyi dolgot halmoz fel a munkahelyén, ha van rá lehetősége. Nekem három táskányi holmim volt bent, többek között a vonatkozó egyetemi tankönyveim, két kosztüm (egy nyári és egy téli), egy pokróc (iszonyú hideg volt az irodánk közvetlenül a fűtés szezon előtt-után), egy bögre, egy tálka, némi extra étcsoki, teák stb.

Hozzá kell tennem, hogy a főnököm jóvoltából életem nagy részét már nem az irodában töltöttem. Mivel egy kis tanácsadócégnél készítettem szép elemzéseket, nagy felszerelés a számítógépen, az interneten és egy statisztikai programon kívül szerencsére nem kellett a feladataimhoz. Így szerencsére dolgozhattam távmunkában, csak heti egy napot töltöttem bent. Ez különösen jó volt a babavárás elején, ugyanis nekem az első terhességi tünetem az volt, hogy nem bírtam állni. Még nem tudtam, hogy ketten vagyunk egy ruhában, amikor a templomban álldogálva csak kapkodtam a levegőt, és nagyon vacakul éreztem magam. Még gondolkoztam is, hogy mennyire nincs itt levegő, meg milyen nyüzüge vagyok, kéne valami vitamint enni. Aztán kiderült, hogy nem a vitaminhiány a dolgok oka...

Így viszont megspóroltam magamnak napi kétszer félóra metrón való álldogálást, nem kellett sokat emberek között lennem az influenzaszezonban, és az orvosokhoz is el tudtam anélkül mászkálni, hogy hetente egyszer-kétszer el kelljen kéredzkednem a munkahelyről.

Az elmúlt néhány hétben azonban már éreztem, hogy lassan ideje a táppénznek. Nagyon nehezen tudok mostanában bármire is koncentrálni, és igen elfáradtam az heti egy irodai napon. Azt hiszem, igazán már nem voltam rentábilis a cégnek. :)

Úgyhogy mostantól még inkább koncentrálhatok Babára, a még hátralévő elintéznivalókra, no meg a jövő heti nyaralásra. Elvisszük Babát meg magunkat Pápára egy hétre. Majd lábat lógatunk, meg elmegyünk Herendre porcelánt nézni.

Mielőtt bárki megijedne, nem Baba bújt ki három hónappal korábban, és őt nem is Icunak szeretnénk hívni. Viszont a hétvégén nagy hirtelen vettünk egy autót. Már egy ideje tervezzük az autóvásárlást, de most jött egy jó ajánlat, és két nap alatt miénk lett Icu, a Volkswagen Bora. Nevét a rendszámáról kapta, egyébként kevéssé nőies a kinézete. Viszont szép nagy, erős motorral, kényelmes ülésekkel. Első tulajdonostól vettük, rendesen karbantartották, reméljük, hosszan fog minket szolgálni, és hurcolhatjuk majd benne az öcsike/öcsikék, húgocska/húgocskák fenekét is. :)

24. hét

Ma szép napunk volt. Reggel vérvétellel indult. Itt annyian várakoztak, hogy végül egy idő után szólnom kellett a nővérkének, hogy hadd menjek be soron kívül, mert már nagyon távol leszünk az étkezés után egy órától, amely időpontban mérni kellett volna az értékeimet. Szerencsére a többi sorbanálló (főként ötven körüli hölgyek) már több szánakozó pillantást vetettek rám, hogy én szegény, itt álldogálok a nagy pocimmal. Nem tudom, ma miért torlódtak fel ennyien, eddig legfeljebb ketten voltak előttem, akármikor mentem.

Ezután elvágtáztam a fogorvoshoz, aki betömte a másik fogamat is. De szerencsére ezeket leszámítva teljesen rendben találta a hölgy a fogaimat, majd egy év múlva kell mennem legközelebb.

Harmadik felvonásként félig zsibbadt arccal elmentem a nőgyógyászhoz is. Így a titkolózó Gyermeket ma ismét megtekintettem ultrahangon. Baba láthatóan jól volt, akkora, amekkorának így 24 hetesen lennie illik. De az introvertált jellem ezúttal némi polgárpukkasztással is társult: Először csak az arcát takarta el a kezével, majd mire kicsit arrébb értünk az ultrahangfejjel, addigra egy hirtelen vetődéssel már csak a fenekét mutatta nekünk. Még nézegettük egy darabig, és végül az orvos arra jutott, hogy valószínűleg inkább kislány. Baba nem mutatott semmi olyan jelet, ami az esetleges kisfiúságára utalt volna. De azért a doki azt mondta, készüljünk fiúnévvel is.

Egyébként a kislányság mellett szól több, szilárd alapokon álló, racionális bizonyíték is:

• Én kezdettől fogva meg vagyok győződve róla, hogy kislány. Nem tudom, ezt honnan szedtem, sőt még részrehajlással sem vagyok vádolható. Hiszen végzett biztosításmatematikusként jól tudom, hogy születésükkor a fiúk egy kicsit többen vannak (2003-ban az élveszületések 51,6%-a volt fiú). Ráadásul én mindig is szerettem volna egy bátyot, így nem tartottam volna rossznak, ha az elsőszülött fiú.
• A hasam eléggé kerek. Márpedig a népi bölcsesség azt mondja, hogy ez inkább lányra, míg a hegyes has inkább fiúra utal. (Hozzáteszem, hogy nem emlékszem arra, hogy a két szép fiúgyerekkel rendelkező nővérem bármikor is csúcsos hassal rendelkezett volna...)
• A férjem családjában él az a kissé diszkriminatív mondás, hogy fáradt ember csak lányt tud. Márpedig a karácsony előtti pár hét, amikor Baba feltehetően fogant, nem volt kimondottan pihentető és nyugalmas időszak egyikünknek sem.

Mindenesetre a kislány 49%-nál már eddig is magasabb szubjektív valószínűsége tovább növekedett, bár ez igazán semmin sem változtat. Egyébként sem akartam a gyerekszobát sem kékre, sem rózsaszínre mázolni, sőt sok habos-babos ruhát sem fogok vásárolni, mert kislány koromban én is szívből utáltam az ilyeneket. Ráadásul az unokatesóktól örököltünk egy kupac fiúruhát, amik azért a nővérem normális ízlése jóvoltából szintén nem nagyon kékek és fiúspecifikusak. Főleg a kezdeti pici méretek nem.

Így talán anyukáméknak is lesz egy kis változatosság a fiúunokák után, de az említett unokatesók viszont továbbra is lehet, hogy meg lesznek győződve róla, hogy az unokatestvérek csak lányok lehetnek, mert eddig a „másik oldali” unokatestvérek is mind azok. :)

24. hét

A múlt hét meglehetősen eseménydús volt. Érkezett hozzánk egy rakás holmi a nővéreméktől, hétvégén pedig meglátogatott minket a férjem nagymamája, és megünnepeltük a névnapomat. Az utóbbi két eseményhez kapcsolódó élmények a másik blogon lesznek láthatók, ha egyszer a végére érek az összes írnivalómnak.

Szóval a holmik: A nővéreméktől egy csomó jó dolgot kaptunk, ami többé-kevésbé kapcsolódik Babához. Mint például egy pianínó, amin majd szép dalokat lehet neki játszani, ha addig fel tudom frissíteni a zongoratudásomat, a szomszédok legnagyobb örömére. :)

Ami már jobban kapcsolódik a Gyermekhez, az a nagykereskedelmi mennyiségű narancsos roiboostea, kiegészítve néhány doboz barackos vörösteával. Mióta Baba van, különösen nehéz lett a „mit igyak?”-kérdéskör. Az inzulinrezisztencia miatt szinte minden gyümölcslé kiesik. A 100%-os leveket ugyan ihatom, de azoknak is nagyon magas a gyümölcscukor-tartalma, egy deciben kb. 10 gramm szénhidrát van. Én meg egész nap ehetek összesen 160 g szénhidrátot. Így korábban maradt a víz és a feketetea édesítőszerrel. Babával azonban két ponton is bukott ez a rendszer. Egyrészt a koffein nem ajánlott a terhesség alatt, így a napi kb. két liter (nem túl erős) feketeteáról nagyjából leszoktattam magam. Innen jöttek azonban a gondok. A zöld teában ugyanúgy van egy csomó koffein, a gyünölcsteák egyik legfontosabb alkotórésze a hibiszkusz, amit viszont én nem szeretek.  Így hosszas kísérletezés után két teát találtam igazán finomnak: a török almateát, ami viszont nagy tételben meghaladja az anyagi lehetőségeimet, illetve a Teekanne narancsos roiboosteáját, ami viszont Magyarországon nem kapható. Még szerencse, hogy van egy Németországban élő nővérem. A másik gondot a tea ízesítése okozta: a terhesség idején a legtöbb édesítőszer sem ajánlott. Persze ebben is - mint a legtöbb babás kérdésben - élesen megoszlanak a vélemények. Az egyik iskola szerint semmilyen édesítőszert nem szabad inni, a másik szerint mértékkel bármit. Emellett vannak még átmeneti vélemények, miszerint bizonyos típusúakat szabad, bizonyos típusúakat viszont nem. Nekem viszont az utóbbi hónapokban kicsit megváltozott az ízlésem, és minden édesítőnél érzek egy kellemetlen mellékízt. Úgyhogy ebben a kérdésben végül nem kellett állástfoglalnom, hanem maradt a narancsos vöröstea citrommal. A nővérem szállítmánya pedig éppen az utolsó pillanatban érkezett, mert a múlt héten bontottam meg az utolsó doboz teát.

Emellett kaptam egy csomó kismamaruhát. Jócskán kibővült így a ruhatáram. Szerencsére a ruhák többsége jó is rám, csak győzzem hordani. De azért eltöprengtem a klímakülönbségen: Egy csomó hosszúnadrágot és hosszú ujjú felsőt kaptam, annak ellenére, hogy a nővéreméknél az egyik gyerek novemberi, a másik pedig augusztusi, tehát mindkét érintett nyarat nagy pocival élte végig. Hiába, azok a verőfényes német nyarak... De aztán a hétvégén még ezen a téren is pozitív változások következtek be: névnapom alkalmából az anyósomtól egy remek vékony nyári nadrágot, jó rugalmas pocirésszel, a sógornőmtől pedig egy nyáriruhát, amit már márciusban nézegettem a C&A-ban, de akkor lebeszéltem magam róla, mondván, hogy még úgy sincs ekkora pocim, meg nincs ilyen meleg, meg egyébként is drága, inkább majd veszek az árából két felsőt, ha eljön az ideje. Mindkettőjüknek hihetetlen érzéke van a másoknak való ruhavásárláshoz, én sose mernék ilyet ajándékozni, de amit tőlük kaptam eddig, az minden nagyon bejött.

És nem csak én lettem „felruházva”, hanem Baba is megkapta a két unokatesó összes még használható ruháját és egyéb hasznos holmiját (pl. cumik, babakocsi stb.). Nagy szerencsénkre, bár a kisebbik unokatestvér még nincs egyéves, de szép nagy baba, így egészen nagy méretű holmik is érkeztek. Ezek felmérése lesz a heti feladatom, mert egyelőre a férjem nagymamájának tegnapi látogatása miatt a dobozok jelentős része még a garázsban pihen. De a feladattal szerintem jól fogok szórakozni, mert ahogy belenéztem egy dobozba, megláttam a tetején egy inci-finci méretű pólót. Kíváncsiságból kivettem, és kiderült, hogy az már hatalmas 74-es méretű...

24. hét

Ma miután betömték egy fogamat, majd megfagytam ebben a májusi 10-15 fokban, délután lefeküdtem egy kicsit pihenni meg melegedni. Aztán egyszer csak azt vettem észre, hogy ütemesen mozog a hasam. Valószínűleg Baba csuklott, mert ha különben ilyen ritmusérzékkel tud mozogni, akkor egy zseni. :)

23. hét

Elkészült Baba első ajándéka. Még februárban Szlovéniában bukkantunk erre a gobelinre, amely Babart, az elefántkirályt ábrázolja. Megvettük még feleségét, Célesztint is, de Babar készült el elsőként. Azóta pedig beszereztem egy Kisvakondot és egy Vukot ábrázoló gobelinalapot is, valamint egy kippkoppos keresztszemes mintát. Úgyhogy a három és fél hónapban sem fogok unatkozni, viszont a babaszobában szép dolgok lógnak majd a falon. Még passzentos keretet kell szereznem nekik, de azt majd akkor, ha készen lesznek a képek.

23. hét

Az Apró egyre határozottabb tornagyakorlatokat végez odabent. Naponta többször nagy buffanásokkal vetődik belülről a hasamnak, annyira, hogy most már időnként kintről is érezni. Vasárnap végre apukája is megtapasztalhatta, milyen az, amikor Picike „földreng”.

Baba továbbra is szereti a zenét, arra mindig mozog. Ezenkívül nagy haspók lesz belőle, mert evés után is majdnem mindig tornászik egyet. Hasonlóan tesz lefekvés után is, de szerencsére olyankor hamar el szokott csendesedni, biztos tudja, hogy anyának is aludni kell.

Én közben tovább futom a szokásos köreimet a magyar egészségügy különböző részeiben. Diabetológia kéthetente, minden második alkalommal meg is böknek, nőgyógyász havonta, védőnő másfél havonta, plusz most még elküldtek szemészetre és fogorvoshoz is, hogy megtekintsék, minden rendben van-e. Még szerencse, hogy a férjem munkahelyén a szakmai mellett a közművelődési könyvtár is elég jelentős állománnyal rendelkezik, és hogy Grafilogikát bárhol lehet fejteni.

22. hét

Szerencsére nem mi, hanem Baba költözött egy kicsit, a múlt hét óta jóval feljebb lakik, mint eddig. Ezt elvileg pont a megfelelő időben tette. Eredményeként egy kicsit most kevesebbszer kell pisilnem, viszont cserébe elkezdte nyomni az egyéb belső szerveimet, úgyhogy nem tudok egyben bevágni egy nagy tányér levest meg másodikat meg közben vagy három pohár vizet, mint eddig. Csak szépen, fokozatosan, komótosan, hogy elférjenek.

Eddig elvileg már vagy 4-5 kilót hízik az átlagos kismama, nekünk a cukros diéta miatt már 1,5-et sikerült. :) Kicsit az elején meg voltam ijedve ettől, de mivel Baba akkora, amekkorának lenni kell, és eddig az összes orvos (nőgyógyász, diabetológus) egybehangzóan azt állította, hogy ez így rendben van, hát nem izgulok. És éhezni sem szoktam.

Ami viszont egyre nehezebben megy, az a koncentráció. Most már naponta legfeljebb egy programot szervezek magamnak, egy intéznivalót vagy egy találkozást barátokkal, mert az bőven elég. Közben továbbra is itthonról dolgozom, de egyre kevésbé hatékonyan. Szerdánként járok be az irodába, de aznap mindig teljesen kipurcanok, bedagad a végére a lábam, pedig felrakom, és másnap délelőtt kilencig szoktam aludni. No, mindegy, az a fő, hogy csinálhatom ilyen csökkentett üzemmódban. Május végéig csak kitartunk valahogy. Ebben állapodam meg a főnökömmel, és úgy néz ki, végig szüksége is lenne az én egyre gyérebb szellemi kapacitásaimra. Ha neki ez így megéri, hát tegye. :) Mindenesetre ez nekem plusz egy teljes fizetést és a harmincnapos bérlet miatt június közepéig tartó ingyen tömegközlekedést jelent, ami a babaholmik beszerzésénél nem mindegy.

Közben beszereztük Baba első bútordarabját. Mivel szekrényeink vannak, a nővéreméktől pedig kapunk egy bölcsőt, így most csak egy sikkes pelenkázót szereztünk be, kék és piros fiókokkal. Emellett vettünk gardróbszekrényt, kanapét és egy szép rózsaszín kockás fotelt is, hogy tudjunk hol üldögélni. Ezek tegnap délelőtt érkeztek meg, a Férj viszont kilenc után keveredett haza a munkából, a héten pedig csapaterősítésre mennek a munkahelyével, így valószínűleg legalább csütörtökig még nagy lapos kartoncsomagok között élem majd az életemet. De azért a fotelt kicsomagoltam, most is abban ülök. :)

21. hét

Nemcsak a hideg, a szél és a szappan, de Baba is erősen szárítja a bőrt. Mostanában körülbelül háromszor annyi testápolót használok, mint korábban. Ennek ellenére nagyon ki vagyok száradva mindenhol, a hasamról időnként kis pikkelyekben távozik a bőr. Ráadaásul a szárazság viszket, még például a hátamon is. Úgyhogy most szorgosan kenegetem magam.

Közben elértük a félidőt, hivatalosan ma kezdtem a 21. hetet, bár a nőgyógyász szerint Baba két-három nappal fiatalabb ennél, legalábbis a feje mérete alapján. Majd néhány hónap múlva kiderül.

20. hét

Baba meditatív hajlamokkal rendelkezik. A mai genetikai ultrahangon elbújt egy csücsökbe, és ott törökülésben jógázott. Semmilyen piszkálásra nem volt hajlandó előbújni. (Egyébként a 12. héten is ezt csinálta.) De a doktornő szerencsére minden fontosat meg tudott szépen mérni rajta, 44 mm a fejátmérője, 26 mm a combcsontja, 38 mm a mellkasi átmérője.

Engem egyedül az egyik talpával örvendeztetett meg, nagyon szépen látszott az összes ujja rajta. Azt meg, hogy a fiú- vagy a lányneves listát bogarásszuk a továbbiakban, legkorábban a következő ultrahangon tudjuk meg.

19. hét

Tegnap egy fiatal hölgy átadta a helyét nekem a villamoson. Olyan meglepő volt, eddig én ugráltam mindenkinek. A múltkoriban a buszon például egy kétgyerekes anyukának, mert úgy gondoltam, hogy én ezzel az egyszerűen kezelhető picivel még mindig könnyebben álldogálok, mint ő egy egyhónapossal és egy kilencévessel... Aztán persze egy harmadik, akkor éppen gyerek nélkül ott tartózkodó anyukával jó hangosan megjegyzéseket tettünk az üléseken tenyésző fiatal férfiakra, akik biztosan nem várnak babát. :)

Persze a tegnapi helyátadást biztosan segítette ez a szép áprilisi huszonsok fok, mert így egy lenge felsőben csak jobban látszik a pocim, mint eddig a nagykabátban. Valahogy az az érzésem, hogy a nap végére, meg ha fáradt vagyok, mintha nagyobb lenne a hasam. Nem tudom, ennek van-e valami tudományos magyarázata, vagy csak egyszerűen fáradtan már minden rosszabb, és Baba is jobban feszeng odabent. Mindenesetre tegnap is ez volt a helyzet, ráadásul az irodában végigült munkanap után a Széna tértől elsétáltam a Jászaiig, mert olyan jó volt az idő. Aztán ott már éreztem, hogy az idő ugyan jó, de a cipőm meg a megbucisodott lábam már nem annyira szeretik egymást, így igen jól esett az átadott hely.

19. hét

Régen nem írtam már ide, de szerencsére ez semmi rosszat nem jelent. Csak egy kis eseménytelenséget. Van két teljes hetem, amikor egy orvoshoz sem kell mennem!!! De majd jövő héten mindent bepótolok, vérvételes cukros néni (szerencsére nem éhgyomorra), 18. heti nagy ultrahang a kórházban valami speciális genetikus néninél, hogy ne csak a saját nőgyógyászom lásson (persze időpontot nem lehet kérni, nyolctól délig van rendelés, de azért „inkább menjen oda hét körül, akkor az elsők között lesz, és úgyis elkezdik hamarabb”...).

Baba szépen kerekedik, állítólag a héten már tud úgy aludni, hogy álmodik is közben. Remélem, ő kicsit értelmesebbeket álmodik, mint az anyukája. Én tegnap arra ébredtem fel, hogy egy beteg elefántot kellett meggyógyítanom, mert fájt az ormánya. Végülis a biztosításmatematikusok egészen jól értenek a beteg elefántormányok kikúrálásához, nem? De valahogy végül sikerült.

Másik sikerélményem a héten a virágokhoz kapcsolódik: Kiültettem az erkélyre egy csomó muskátlit, nagyon szépek.

17. hét

Csütörtökön egy remek hangversenyen voltam, Haydn Teremtés oratóriumát hallgattuk meg Miskolcon. A koncert közben egyszer arra lettem figyelmes, hogy valami olyat érzek a hasamban elöl, amit eddig még sosem. Azt hiszem, egy darabig még nem fogom megtudni, hogy ez a vacsorám volt, vagy a Baba, de jó érzést azt hinni, hogy már most ilyen muzikális a Gyermek, hogy meghatódott a „szférák zenéjétől”, és ezt heves mozgolódással fejezte ki. :)

Az első magzatmozgásokra az anyukák mindenféle csacska hasonlatot szoktak mondani, ami ráadásul sok esetben kapcsolatban áll a lepkékkel. Ezekhez én nem csatlakoznék, lévén hogy számomra ismeretlen okból zsigeri undort érzek minden lepkével kapcsolatban. Így inkább gasztroénemet nem meghazudtolva azt mondhatom, hogy ez az érzés olyan volt, mintha valami zselét megpöccint az ember, és az még egy darabig rezeg-mozog.

Ha kiderül, hogy ez volt-e az, mindenképp megírom. :) Addig meg a változatosság kedvéért megint elmegyek vérvételre. Végülis csütörtök reggel voltam utoljára (AFP), de holnap legalább nem éhgyomorra kell menni, hanem éppen evés után, mert a diabetológián szívják majd a véremet.

17. hét

Valamikor a 16. héten sikerült találkoznom a védőnővel. A 12. hét előtt a nőgyógyász nem akart elküldeni, utána meg én nem akartam odavinni az influenzámat. A VIII. kerület közepébe kellett mennem, kevéssé bizalomgerjesztő környékre, amit még a lomtalanítás is súlyosbított... De a rendelő és a védőnő aztán határozottan javította a képet. A védőnőm egy kedves, mosolygós, kissé gömbölyded néni. Nagyon aranyos volt.

Először kellett egy csomót adminisztrálnunk, kitölteni minde papirost, kiskönyvet stb. Aztán elregéltem neki az inzulinrezisztenciát, ő meg adott nekem egy rakás újságot. Ezek között egészen hasznosak is voltak, bár a Rigips reklámújságon kicsit meglepődtem. :) A védőnő a kedvességen túl nyitott volt a homeopátiás szerekre is, ennek nagyon örültem. Elég biztos pontnak tűnik itt a nagy elveszettségemben. A baráti-rokoni körben ugyanis még nem nagyon vannak gyerekek, így elég kevés gyakorlati tapasztalatom van ezen a téren. A nővéreméknél ugyan van két nagyszerű unokaöccs, de ők 1200 km-re élnek tőlünk, így elég ritkán találkozunk. A védőnőmnek viszont bármilyen balgának tűnő kérdést fel lehet tenni, akár e-mailben is.

Bár azt nem tőle kérdeztem meg, hogy miért vagyok már egy napja nyűgös-fáradt-antiszociális, mégis kiderült: Az egyik bölcsességfogam úgy gondolta, most kell megint növekedésbe lendülnie. Ma délután lüktető fejjel azt próbáltam neki megmagyarázni, hogy inkább a Baba csontjaira koncentráljon, nekem erre a bölcsességfogra semmi szükségem nincs, és még fáj is. De szerencsére most már kicsit lenyugodott, és a férjem még a héten megy Németországba, és hoz nekem Osanitot. Ez egy homeopátiás szer, amit eredetileg babák fogzására fejlesztettek ki. Én már egészen nagy koromban találkoztam vele a bölcsességfogaim kapcsán, de tényleg nagyon jó. Ha nem is lett tőle olyan szép kerek, vigyorgó fejem, mint a gyógyszer honlapján lévő babának, de a nagy, lüktető fájdalmat elmulasztotta.

16. hét

Kedden végre eljutottam a védőnőhöz, és Babával kaptunk egy hivatalos papirost (terhességi kiskönyvet) is arról, hogy már ketten vagyunk egy nadrágban. A védőnőről nagyon jó benyomásaim voltak, erről majd még később igyekszem írni.

Ami a legfontosabb azonban, hogy ő ajánlotta nekem a kakukkfűteát. A múlt heti influenzám pénteken a teljes reménytelenségbe csapott át, péntektől keddig alig változott valamit az állapotom. Egy csomót köhögtem, jó hurutosan, de semmi nem szakadt fel, nagyon fáradt voltam, és csak akkor éreztem elviselhetően magamat, hogyha az ágyban lapulva éppen forró teát ittam. :(

És ekkor jött a kakukkfűtea! A védőnő meghallgatva a köhögésemet rögtön ezt a ajánlotta a méz mellett, amit ugye az inzulinrezisztencia miatt nem ehetek. A kakukkfűteának mérhetetlenül rossz íze és nagyon erős szaga van. Blöeeee... Akármivel próbáltam ízesíteni, nem nagyon segített rajta semmi. Így nagy levegőt véve megpróbáltam a bögrét két-három fordulóban kiinni, anélkül, hogy az ízre/szagra koncentráltam volna. Megérte a szenvedés, nagyon szépen kitisztított mindent, amit ki kell, már csak egy kicsit krákogok.

Emellett azt hiszem, mostanában nem fogok kakukkfüves ételeket enni... (Pedig egyébként szeretem ezt a fűszert, amikor egy fél évig Németországban tanultam, egy tő kakukkű volt a két szobanövényem egyike, amit rendszeresen „arattam” különböző ebédekhez-vacsorákhoz.