33. hét
Bár nem volt tökéletesen látható, de hétfőn Baba az ultrahangon olyat mutogatott, mintha ő kislány lenne. És a neveknek is a végére jutottunk. Bár néhány nagy favorit (Bertalan, Klára) kiesett, mert a névnap túl közel lett volna a várható születésnaphoz, azért sikerült konszenzusra jutnunk, Veronikának fogják hívni a kisleányt. Ha valamiért mégis fiúcska, csak jól titkolja, akkor az András Dániel van tartalékban. Két nevet az apai felmenők miatt kap, hogy ne vesszen el a Dániel név, ha már annyi generáción át viselték az elődök.
Különben az időjárás viszontagságai szerint éljük napjainkat. Csak szuszogok ebben a nagy melegben, Baba is kevésbé aktív nappal. Viszont késő este és kora hajnalban pótolja az elmaradt nappali tornát... A meleg a lakásban még egészen elviselhető. A menőkéket is igyekszem kora reggel/késő este elintézni, elveimmel ellentétesen egészen sokat vásárolok plázákban. De persze aztán az egészségügy ilyen tekintetben is megviccel: A diabetológus doki néni kismamarendelése keddenként kettőtől háromig van (oda kéthetente járok), a védőnő meg déltől kettőig tart terhesrendelést (oda szerencsére csak havonta kell menni). Oké, hogy mi ráérünk napközben, de ez ebben az időben mégsem túl jó.
A melegtől azonban sokkal rosszabbak a frontok. Korábban is éreztem őket, de mióta Baba van, azóta olyan vagyok, mint egy vén boszorkány. Ha hidegfront jön, akkor fájnak az ízületeim, ha melegfront, akkor meg a fejem fáj és szédelgek. A végén be fogok költözni egy befőttesüvegbe, és időjárás-előrejelzést fogok adni itt a blogon.
