Veronika várása

15. hét

Szezon végére csak sikerült egy kis kedélyes influenzát gyűjtenem. :( Úgyhogy most egy hét szobafogságra ítélve kornyadozok, de nincs is nagyon kedvem kimenni. Szerencsére nem lázasodtam be, kicsit hörgök-zörgök, köhögök-tüsszögök, de már érezhetően megyek belőle kifelé. Csak lassan. És ennek megfelelően annyi erő és tettvágy sincs bennem, mint korábban.

De Baba szerencsére érzékelhetően szépen nő, egyre szűkebb minden ruha. Állítólag már tudja szopni az ujját, és érzi az ízeket. Úgyhogy csak finom dolgokat eszünk. :) Már amikor van étvágyam...

Terhességi kiskönyvem sincs még, de talán már a jövő héten lesz.Kedden kellett volna mennem a nagyon kedves hangú és barátságos védőnphöz, de aztán megegyeztünk, hogy kölcsönösen jobb mindenkinek, ha nem viszem oda a kis vírusaimat.

Nem akartam, hogy sokáig maradjon az élen az előző bejegyzés, bár a hétfő tényleg egy rossz nap volt. Azóta viszont kicsit összeszedtem magam, kedden kitakarítottam a lakást utána meg egy jó adagot dolgoztam.

Ma pedig munka után elmentem gerinctornára egy barátnőmmel. Nagyon jó volt, egy kedves, fiatal lány bűbájos hangon mondott egyszerűnek látszó gyakorlatokat, amibe majd megszakadtunk. Pedig nekem szólt is, hogy mit ne csináljak, vagy csináljak másképp. Szerintem holnap csendes-békés leszek, nem nagyon fogok ugrálni...

Azon viszont kicsit meghökkentem, hogy például az oldalon fekvős gyakorlatoknál ez a gyerek hogy tud már most lötyögni, meg ide-oda húzni a hasamat. Mi lesz itt még a következő fél évben???

Nem ízlik semmi. De valahogy a napi 160 g szénhidrátot le kéne gyűrni. Meg lassan jó lenne hízni is valamennyit, mert egyelőre csak nő a Gyermek, az összsúlyunk viszont nem változik.

Ma uzsonnára almás sajtsalátát ettem, joghurtos-majonézes öntettel. No, ez jó volt. Meg a tegnapi paradicsomleves. De már elfogyott mindkettő, és ma nem sikerült kirugdalnom magam a lakásból, hogy elmenjek boltba.

Hömm. Ez egy mérsékelten eredményes és jó nap volt. Még jó, hogy nemsokára vége...

13. hét

A nagyon jól sikerült szlovéniai nyaralás-telelés után (részleteket lásd majd a másik blogomon, elsősorban kulináris oldalról) hétfőn voltunk a 12. heti ultrahangon, és végre kaptam egy hivatalos papirost is arról, hogy immár ketten vagyunk egy ruhában. Az ultrahang szerint Picike pont annyi idős volt akkor (11 hét és 6 nap), mint aminek a számítások szerint kellett lennie.

A buksi fej és kerek pocak mellett már rendelkezik négy pálcikával is, amiből a két felsőt arra használta, hogy eldugja az arcát az ultrahang elől, a két alsót pedig arra, hogy addig mocorogjon, míg úgy elbújik egy csücsökbe, hogy még csak véletlenül se lehessen megmérni a fején semmit. :)

Szerencsére az orvos minden rendben talált, úgyhogy most már elkezdtük lelkesen terjeszteni a jó hírt. Ez egy nagyon jó dolog, ennyi örömködő rokont és barátot utoljára az esküvőnkön láttam.

Nem tudom, hogy most jól megszuggeráltam magamat, vagy tényleg ennyit változik az ember állapota a második trimeszter elején, de szerencsére már nem vagyok olyan álomkóros, mint eddig. Persze elfáradok a nap végére, de nem akarok állandóan aludni.

Szerencsére a vércukrom azóta is rendben van, csak figyelni kell, hogy rendszeresen mérjem. Nem tudom, miért, nagyon kevés vérem van, néha olyan nehéz kipréselni magamból azt a csepp vért a méréshez. Az diabetológián az asszisztens néni azt mondta, igyak sokat. Haha. Most valahol 3-3,5 liternél tartok naponta, mert ha nem teszem, akkor fáradt vagyok meg szédülök. Ennél több már nem nagyon megy...

10. hét

A héten megint megnéztük, mit csinál a Csöpp. 2,4 mm volt kedden, és már látszott, hogy két gömbből áll (fej+test). Az én állapotom változatlan, picit nőtt a hasam, álmos vagyok és fáradékony. A cukorszintem szerencsére a diétával továbbra is jó. Vérvételen és EKG-n is voltam, annak az eredménye később lesz meg. Most elmegyünk egy hétre nyaralni a ljubljanai télbe, aztán jön egy adag vizsgálat, jövő hétfőn kell visszamennem a diabetológushoz és a nőgyógyászhoz is. Ez utóbbinál a 12. heti nagy ultrahang lesz.

Én olyan mérhetetlenül álmos vagyok...

10. hét

Nem gondoltam, hogy már ennyire az elején, ennyi mindent érez az ember a szervezete alkalmazkodásából.

Állandón iszom, és amit megittam, az igen gyorsan keresztül is folyik rajtam. Szerintem még sosem fogyott nálunk ennyi WC-papír. Ha viszont nem iszom ennyit, akkor szédelgek. Ez persze nem meglepő, sosem volt magas a vérnyomásom, sőt.

Az már jobban meglepett, hogy időnként milyen gyorsan elfáradok. Ma délután felpakoltam néhány törölközőt és szalvétát a felső szekrénybe, ehhez kétszer fel kellett állni egy székre, és a második után úgy szuszogtam, mintha ezt a műveletet egy tízkilós hátizsákkal a hátamon hajtottam volna végre.

A héten voltam a MÁV kórház diabetológusánál is. A kórházban ismét kb. háromnegyed órát bolyongtam, és máig nem tudom, hogy a földszint 38-on miért magasföldszint 14. feliratú tábla van. :S De a doktornő nagyon kedves volt. Mint vártam, azonnal abbahagyatta velem a Merckformint, és csúnyán is nézett, hogy eddig miért szedtem.

Vennem kellett egy vércukormérőt, amivel az alacsony vérnyomás miatt az elején kicsit megküzdöttem (Nem gondoltam, hogy ilyen nehéz kicsiholni az ujjamból egy kellően nagy csepp vért.). De most már nagyon jól belejöttem a bökdösésbe, és szerencsére az eredmények is szépek: Míg tavaly októberben még 9 felett volt a terheléses vércukorértékem, addig most, egy órával evés után 5 körüli értékeket mérek. Remélem, ez hosszabb távon is így marad. Most már csak hízni kéne lassan egy kicsit, mert mióta mi itt egy testben két lélek vagyunk, azóta vagy másfél kiló lement rólam, úgy hogy szerencsére nem voltam hányós. Valószínűleg változtatni kell a 160 grammos diétán, mert sokszor, főleg délután és estefelé éhes szoktam lenni. Egyelőre pótlásként ilyenkor sajttal tömöm magunkat, mert abban alig van szénhidrát és állítólag sok benne a kálcium is, ami szintén ránk fér. De erről majd megkérdezem a doktorokat a jövő héten.

Ami még jó, hogy avatott szemek számára már látható, hogy valami történik idebent. Nincs még komoly pocakom, meg világ életemben gömbölyded voltam, viszont míg régen hízáskor a hasam felső része lett nagyobb, most az alsó része kezd kidudulni. Mivel karácsony előtt elég sokat fogytam, így ruhagondom egyelőre messze nincs, vannak bővebb nadrágjaim, amibe beleférek. Valószínűleg éppen ezért nem is a derékbőséggel, hanem a formámmal lesz majd először gondom, de szerencsére rövidesen megérkeznek hozzám a nővérem babázós ruhái.

10. hét

Picike nagyon sok mindenre megtanítja az embert, már ilyen csöpp korában is. Az egyik legfontosabb, amit a várandósság eddig eltelt ideje alatt tanultam tőle, az a várakozás. Mert várni kell az orvosnál (orvostól és rendeléstípustól függően többet-kevesebbet, kényelmesen vagy kevésbé, azt hiszem, mint minden kismamának, lesz még néhány strófám az egészségügyről...), aztán arra is, hogy végre mehessek az orvoshoz, és megnézem, mit csinál a Csöpp. A pozitív teszt után majd egy hetet várni kellett az első orvosi vizsgálatra, hogy lássuk, jó helyen van-e az a kis fehér gubics. Most az a legnehezebb, hogy várni kell még két hetet, hogy végre leteljen a kritikus első trimeszter, és a szülőkön-testvéreken kívül mást is meg lehessen örvendeztetni a jó hírrel. Meg hogy végre ne kelljen mindefélével takaróznom, hogy miért lettem távmunkás hirtelen, miért nem akarok főzőtanfolyamra menni és ott három órát álldogálni, meg miért nem kérek abból a borból, holott tudják, hogy a finom borokat nagyon kedvelem.

A másik, amit megtanultam, hogy egy csomó olyan tünet, amiről azt gondoltam, hogy majd csak akkor jön elő, amikor már Picike nagy lesz, és mindenféle belső szerveimet nyomja, az jóval korábban jelentkezik.

A Gyermek emellett nagyon igényes. Igazán csak a frissen készült ételeket kedveli. Ezt én nagyon megértem, de ha előző nap csináltam egy finom ételt, akkor azt miért nem szereti másnap? Nincs kedvem, eszem és kapacitásom mindennap frisset főzni...

8. hét

Ez a napló csak részben élménynapló, részben szeretném rögzíteni a legfontosabb egészségügyi dolgokat is, hogy a reménybeli következő babavárás(oka)t még könnyebben kezeljem.

Az inzulinrezisztencia miatt eddig is szigorú szénhidrátdiétán éltem (30+20+50+20+40 g szénhidrát), és mellé egy Merckformin nevű gyógyszert szedtem. A belgyógyász javaslatára ennek szedését folytatom, és a 12. hétig fokozatosan leállok vele. A diétát is ugyanúgy tartanom kell, csak az esti étkezést szedem ketté 30+10 gramm szénhidrátra.

A terhesség kezdeti szokásosnak mondott tüneteiből szerencsére csak keveset tapasztalok. Talán a rendszeres étkezésnek is köszönhető, hogy nem émelygek. Bizonyos ételekre viszont rá sem tudok nézni. A hétvégén csináltam házi sajtkérmet. Ezt egyébként nagyon szeretem, szerintem a fűszerezést is jól sikerült most eltalálnom, és hétfő óta nem bírom megenni. :( Ami még egy kicsit kellemetlen, hogy állandóan pisilnem kell. Korábban azt hittem, ez csak akkor következik be, amikor már a Gyermek akkora lesz, hogy a hólyagomon tiporhat, de mint kiderült, ez az egész terhességet végigkíséri.

Azt tapasztaltam továbbá, hogy Őpicisége nem szeret álldogálni és cipekedni. Ha hosszabban kell állnom például a metrón, akkor elkezd szurkálni a hasam. Nem vészes, de persze az ember az első gyereknél valószínűleg többet izgul. Tegnap pedig hazafelé a hátizsákomban volt egy laptop meg kb. 1 kilónyi ennivaló. Na, ez már nem esett jól, mire a metrótól hazaértem, bizony erősen szedtem a levegőt. Úgyhogy valószínűleg a bevásárlás jelentős részét a Kedvesre fogom bízni, csak ő az erősebb. A szurkálásra meg az orvos háromszor egy MAGNE B6-ot ajánlott, úgyhogy a Merckforminnam meg a folsavval együtt már három dilibogyót kell szednem.

A főnököm szerencsére nagyon pozitívan fogadta a bejelentést. Mivel nagyon pici (háromfős) a cég, ahol dolgozom, és éppen most akart rámbízni komoly, hosszabb távú és felelősségteljes feladatokat, úgy tartottam tisztességesnek, ha elmondom neki, hogy a nyártól nem számíthat rám. Azt gondoltam, hogy örülni fog, csak azért izgultam kicsit, hogy nem lesz-e szomorú, hogy kiesek a munkából. De úgy vigyorgott, mintha legalábbis ő lenne Picike nagybácsija vagy nagypapája. :)

Mivel szerencsére az én adatelemzős-tanulmányírós munkám olyan, hogy nem feltétlenül kell az irodában ülnöm, átmentem féltávmunkásba: Heti egy napot leszek benn, különben itthonról küldözgetem az anyagokat. Ez nekem is nagyon jó, mert időnként borzasztó álomssággal küzdök (Volt olyan, hogy ebéd után egyedül voltam az irodában, és az íróasztalon szundikáltam negyedórát, mert nem bírtam.), és így jobban tudom beosztani az időmet. Ha csak a kétszer félóra munkába és hazajárás idejét töltöm pihenéssel, már megérte a dolog. Most viszont ennek szellemében előveszem a tízórai kekszem és joghurtom, és utána leülök befejezem az aktuális elemeznivalót.

8. hét

A szép kétcsíkos teszt után kedden elballagtunk az orvoshoz, aki megállapította, hogy Picike jó helyen van, és 3,4 mm. Kaptunk egy szép ultrahangképet is róla:

Kezdő ultrahangnézegetők kedvéért: A baba a nagy fekete folt szélén lévő kis fehér pöttyöcske. :)

Meghallgathattuk a szívhangját is. A baba szíve kb. kétszer olyan gyorsan ver, mint az enyém, olyan hangja volt, mint egy kisvonatnak, ami körbezakatol a terepasztalon. Ezenkívül ezen a héten kezdi el hajlítani a karját és a csuklóját.

Ha minden szabályosan megy, akkor a Picike szeptember elején szeretne kibújni.

:o)))