8. hét
Ez a napló csak részben élménynapló, részben szeretném rögzíteni a legfontosabb egészségügyi dolgokat is, hogy a reménybeli következő babavárás(oka)t még könnyebben kezeljem.
Az inzulinrezisztencia miatt eddig is szigorú szénhidrátdiétán éltem (30+20+50+20+40 g szénhidrát), és mellé egy Merckformin nevű gyógyszert szedtem. A belgyógyász javaslatára ennek szedését folytatom, és a 12. hétig fokozatosan leállok vele. A diétát is ugyanúgy tartanom kell, csak az esti étkezést szedem ketté 30+10 gramm szénhidrátra.
A terhesség kezdeti szokásosnak mondott tüneteiből szerencsére csak keveset tapasztalok. Talán a rendszeres étkezésnek is köszönhető, hogy nem émelygek. Bizonyos ételekre viszont rá sem tudok nézni. A hétvégén csináltam házi sajtkérmet. Ezt egyébként nagyon szeretem, szerintem a fűszerezést is jól sikerült most eltalálnom, és hétfő óta nem bírom megenni. :( Ami még egy kicsit kellemetlen, hogy állandóan pisilnem kell. Korábban azt hittem, ez csak akkor következik be, amikor már a Gyermek akkora lesz, hogy a hólyagomon tiporhat, de mint kiderült, ez az egész terhességet végigkíséri.
Azt tapasztaltam továbbá, hogy Őpicisége nem szeret álldogálni és cipekedni. Ha hosszabban kell állnom például a metrón, akkor elkezd szurkálni a hasam. Nem vészes, de persze az ember az első gyereknél valószínűleg többet izgul. Tegnap pedig hazafelé a hátizsákomban volt egy laptop meg kb. 1 kilónyi ennivaló. Na, ez már nem esett jól, mire a metrótól hazaértem, bizony erősen szedtem a levegőt. Úgyhogy valószínűleg a bevásárlás jelentős részét a Kedvesre fogom bízni, csak ő az erősebb. A szurkálásra meg az orvos háromszor egy MAGNE B6-ot ajánlott, úgyhogy a Merckforminnam meg a folsavval együtt már három dilibogyót kell szednem.
A főnököm szerencsére nagyon pozitívan fogadta a bejelentést. Mivel nagyon pici (háromfős) a cég, ahol dolgozom, és éppen most akart rámbízni komoly, hosszabb távú és felelősségteljes feladatokat, úgy tartottam tisztességesnek, ha elmondom neki, hogy a nyártól nem számíthat rám. Azt gondoltam, hogy örülni fog, csak azért izgultam kicsit, hogy nem lesz-e szomorú, hogy kiesek a munkából. De úgy vigyorgott, mintha legalábbis ő lenne Picike nagybácsija vagy nagypapája. :)
Mivel szerencsére az én adatelemzős-tanulmányírós munkám olyan, hogy nem feltétlenül kell az irodában ülnöm, átmentem féltávmunkásba: Heti egy napot leszek benn, különben itthonról küldözgetem az anyagokat. Ez nekem is nagyon jó, mert időnként borzasztó álomssággal küzdök (Volt olyan, hogy ebéd után egyedül voltam az irodában, és az íróasztalon szundikáltam negyedórát, mert nem bírtam.), és így jobban tudom beosztani az időmet. Ha csak a kétszer félóra munkába és hazajárás idejét töltöm pihenéssel, már megérte a dolog. Most viszont ennek szellemében előveszem a tízórai kekszem és joghurtom, és utána leülök befejezem az aktuális elemeznivalót.
